|
1 éves a Más Rádió – három napig ünnepeltünk (s még fogunk) |
|
2011. június 09. csütörtök, 11:29 |
|
|
|
|
|
Egy évvel ezelőtt a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának Székelyudvarhelyi Képzési Központja elhatározta, hogy létrehoz egy médiumot, mely úgy kisközösségi, úgy lokális, hogy mindeközben Kárpát-medencében és nagyvilágban gondolkodik. Azóta sok víz lefolyt a Varga-patakon (is), s bebizonyosodott: hajdanán jól döntöttünk. Rádiónk 1 éves születésnapját egy háromnapos rendezvénysorozattal ünnepeltük.

Első nap egy röpke sajtótájékoztatón visszapillantottunk és számokba, anekdotikus szösszenetekbe és hangulatokba fojtottuk az elmúlt egy évet. Ezt követően a Kőkacsa téren megnyitottuk az Illat- és szagkiállítást, ahol a jelenlevők természetes, gyomorfordító, ősi és emberi illat- és szagkavalkáddal ismerkedhettek.
Az Illat- és szagkiállítás díjazottjai
Legősibb illat – Óvári Rezeda Legegészségtelenebb, Legkegyetlenebb és Legemberibb illat – László Johanna Legkülönlegesebb étel-ital társítás és a Legtermészetesebb illat – György Andrea Leglíraibb illat – Lőrincz Zsuzsánna Legvidékibb illat – Demeter Sándor Lóránd Legfrissebb illat – Ilyes Krisztina Legpacsulibb illat – Veres Hanga Leggyomorfordítóbb illat – Geréb László
Hogy ne csak a fülnek és az orrnak jusson, közösen elfogyasztottuk a születésnapi tortát.
A második napon a zsebnek, a szemnek és a gyomrunknak kedveskedtünk. Kiosztottuk a Főiskola érdemösztöndíjait azoknak a hallgatóknak, akik tanulmányi eredményeikkel erre rászolgáltak. Levetítettük az Isten városa című brazil-francia koprodukciót, miközben ettünk-ittunk, nevettünk és megbotránkoztunk.
A harmadik napon a fülünket hegyeztük és engedtük táncolni lábainkat, dobolni ujjainkat a magyarországi Bohém Ragtime Jazz Band koncertjén, melyet ajándéknak szántunk a hallgatóinknak és a nem hallgatóinknak. A születésnapi rendezvénysorozatot egy bulival zártuk.
|