Három milliárd euróval nőtt tavaly a hitelezés Romániában
2012. január 27. péntek, 11:43    PDF Nyomtatás E-mail
Tavaly a bankok három milliárd eurót hiteleztek a lakossági és vállalati ügyfeleiknek, az összegyenleg így 223 milliárd lejre (51,6 milliárd euróra) emelkedett az év végére a jegybank (BNR) adatai szerint.

A cégeknek december végén összesen 119 milliárd lejes (27,5 milliárd eurós) hitelállományuk volt, 11%-kal meghaladva a 2010 december végi értéket. A lej alapú hitelek 12,5%-kal, 46,6 milliárd lejre emelkedtek. A valutahitelek még így is a teljes állomány kétharmadát teszik ki, ugyanis a cégek a korábbi években előszeretettel vettek fel euró vagy dollár alapú kölcsönöket.
 

A lakossági szegmensben csak a jelzálogalapú valutahitelek keltették fel az ügyfelek érdeklődését. A valutaalapú hitelállomány 3%-kal emelkedett, elérve a 16 milliárd eurót, miközben a lejhitelek 2,4%-kal, 35 milliárd lejre csökkentek.

„A lej alapú hitelek csökkenő trendjét leginkább az magyarázza, hogy ezeket nagyrészt a fogyasztási hitelek teszik ki. A kereslet ezek iránt visszafogott volt, tekintve, hogy az ügyfelek sok esetben még korábbi hiteleiket törlesztik. A közeljövőben azonban teret nyerhet a lej alapú hitelezés. Ennek több oka is van: egyrészt a jegybank lazább monetáris politikája, az új hitelezési szabályok, illetve az anyabankoktól érkező kevesebb valutaforrás" – véli Cătălina Molnar, az RBS Bank vezető elemzője.

A válság elején a bankok szinte teljesen befagyasztották fogyasztási hitelezésüket, ugyanis itt a legmagasabb a nemfizetés kockázata. Az utóbbi hónapokban azonban újra egyre erőteljesebben reklámozzák ezeket a termékeket.
A lakossági valutahitelek növekedését szinte teljes egészében az Első Lakás program táplálta: a bankok 2011-ben több mint 800 millió euró értékben nyújtottak állami garanciával támogatott ingatlanhitelt.
 
FacebookIWIW