|
ELŐHANG ÉS BEMOSOLY
A Gergely-naptár szerint a 2010-es esztendő 166. napján, június 15-én, kedden délben lehetett először ránk kattanni. Akkor, amikor ebből az évből még éppen 199 nap volt hátra (a számmisztikusok hümmöghetnek). S akkor, amikor még csak négy nap telt el a dél-afrikai 19. labdarúgó-világbajnokság kezdete óta… Reménykedünk, hogy az a júniusi nap immár nem csupán azért maradt emlékezetes, mert az Ábrahámok, Bernárdok, Bernátok, Jolánok, Jolandák, Jolánták, Izoldák és Violák szélesebben mosolyoghattak névnapjuk ürügyén, s még csak azért sem, mert hajdanán Károly Róbertet magyar királlyá koronázták és a törökök döntő győzelmet arattak a rigómezei csatában. Hanem miattunk is. Hogy megjelentünk a médiaprérin. S szól a rádió… szól a Más Rádió. Persze, nem csak úgy ukmukfukk. Kellett ehhez egy (sikeres) pályázat, melyet a Corvinus Támogatásközvetítő Zrt. írt ki, meg egy működtető, egy biztonságot nyújtó háttérintézmény: a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Székelyudvarhelyi Képzési Központja. És persze sok lelkes ember. Akik a lelkesedésük mellett a szakmaiságukat is hozták. Meg hitet. Vagyunk tehát, napi legalább 86 400 másodpercben, folyamatos jelen időben, és reményeink szerint pragmatikus jövőben is. Hallgathat bennünket a kis- és nagyvilág a Kaffeklubben-szigettől Antarktiszig, a Caroline-szigetektől az Attuig. S akár egy bolygóközi kiruccanás alkalmával is bárki ránk hangolódhat… Nem maradt más hátra: hallgatásra és hallásra fel!
MIÉRT MÁS RÁDIÓ? • Más, mert másképp szól. • Más, mert más világ. • Más, mert van más választás. • Más, mert minden nap és mindennap más. • Más, mert nem mása semminek. • Más, mert másokhoz képest más. • Más, mert önmagához viszonyítva is más. • Más, mert nem az a célunk, hogy másokat a magunk képére formáljunk, hanem hogy elfogadjuk olyannak, amilyen. Számunkra a különbözőségek, az egyediség megtalálása a fontos. Hogy a klasszikus gondolatot idézzük: „Légy önmagad! Mindenki más már foglalt.” • Más, mert úgy „kisközösségi”, úgy „lokális”, hogy Kárpát-medencében és a nagyvilágban gondolkodik. • Más, mert nem nyomaszt egyrészt a profitszerzés kényszere, másrészt a tulajdonostól, a döntéshozó-hatalmi rendszerektől való függőség. • Más, mert arra törekszünk, hogy kommunikációs terünk ne csupán fogyasztási, hanem aktivitási tér is legyen. • Más, mert nem korlátozódunk arra, hogy pusztán tükrözzük azt, amit általában gondolnak az emberek, hanem ténylegesen megpróbálunk hozzájárulni a (földrajzi, nyelvi, kulturális) közösségen belül a vélemények formálásához. • Más, mert nem célunk egyensúlyba hozni a médiakínálatot és a közönségkeresletet (tömegigényt). Mert a közízlés néha köztes. S mert a hallgatók többségének értékítélete és véleménye mennyiségi tényező csupán. • Más, mert nálunk a kulturális és ízlésbeli sokszínűség felülírja a kereskedelmi egyfajtaságot. • Más, mert rést ütnénk a szabványosság falában. • Más, mert hiszünk az „ízlések és pofonok” megtartó erejében. • Más, mert... Tovább is van, írjam még…?
MIÉRT NETRÁDIÓ? • Netrádió, mert ez a jövő zenéje… és prózája… • Netrádió, mert így nem szorítkozunk egy vételkörzetre, a hallgatókat a világ bármely pontjáról össze tudjuk gyűjteni.
ZENE • Az elmúlt 40 év slágerei – azok a valamik, amelyek a fülünkön mennek be, a könyökünkön jönnek ki, megmagyarázhatatlan ok vagy ürügy miatt mégis szeretjük-hallgatjuk. • Napjaink emberszabású slágerei. • Alternatívságok. • A nem slágerek – olyan műfajú muzsikák, amelyek szűkebb ízlésréteget céloznak meg. • Dobozolhatatlan dalok – melyek bár az elején „hallgathatatlannak” tűnnek sokaknak, aztán valahogy mégis bemásznak a bőrünk alá, lelkünkbe, s egy idő után ismerősként üdvözöljük őket.
CÉLKÖZÖNSÉGÜNK • Mindenevő fogyasztók helyett értő és érző, s miért ne, emancipált (kis)közösségek. • Olyan hallgatói rétegek is, amelyek kiesnek a kereskedelmi és közszolgálati média célcsoportjából. • A mindenkori többség helyett különféle ízlésvilágú csoportok. • Számunkra a hallgató nem mennyiségi tényező - nem csupán az érdekel bennünket, hogy hányan, hanem inkább az, hogy kik hallgatnak minket.
|